Örök a szerelem: Fodor Zsóka és Várkonyi András egy színpadon
Fodor Zsóka és Várkonyi András népszerűsége töretlen – a legendás páros most az „Örök a szerelem” című zenés vígjátékban tér vissza. A Moravetz Produkció előadása áprilisban Pécsen, májusban pedig Budapesten, a Belvárosi Színházban várja a nézőket.
Mindannyian álmodoztunk már a sírig (vagy azon is túl) tartó érzelmekről. De vajon mi a titka egy évezredek óta tartó kapcsolatnak? Erre keresi a választ ez a fergeteges, kétfelvonásos darab, amelyben a humor és a zene kéz a kézben jár.
Baucisz és Philemon legendája modern köntösben
Az örök szerelem az, amikor két ember szerelme egy életen át tart. Amikor a kötelékük annyira erős, hogy a szerelem még a halál után is megmarad és folytatódik. Az örök szerelem bizony létezik, csak hinnünk kell benne. Hőseink, Baucisz és Philemon, azaz Fodor Zsóka és Várkonyi András már több ezer éve, mint két szerelmes „fa” éldegélnek, ez idő alatt sok mindent megtapasztaltak már. De hogyan is kerültek ők ilyen helyzetbe? Sok évvel ezelőtt a Földön két isten, Zeusz és Hermész álruhát öltve látogatta meg az embereket, és így találkoztak a két szegény öreggel, akik becsületesen és nagy szeretettel vendégül látták az isteneket. Majd amikor rájöttek, hogy nem hétköznapi vendégek jöttek el hozzájuk, azt kérték a mindenhatóktól, hogy egyszerre hagyhassák itt a földi létet. Így lett a testük fatörzs, fejük helyén pedig lombkorona…
Egy biztos, az örök szerelemért ugyanúgy kell harcolni, mint egy párkapcsolatért vagy házasságért. Mindig célszerű arra törekedni, hogy ne unjuk meg egymást, több ezer év alatt pedig bőven van miért küzdeni – ahogy telik az idő, rádöbbenhetünk, hogy az igazi megpróbáltatások csak most kezdődnek… Ennyi idő alatt megtanulhatjuk, hogy amivel igazán érdemes foglalkozni, az az, hogy hogyan bánunk egymással a kapcsolatban. Például, hogy a másik vágyait a sajátunk elé helyezzük, vagy közösen döntsünk a fontos dolgokban. Ez az örök szerelem megpróbáltatásait körüljáró darab sokat tanít nekünk a saját – kevésbé évezredekben mérhető – kapcsolatainkról is, de mindezt nem búslakodva teszi: ugyanis a vidám hangulat nem csak a két főszereplő nagy párosa miatt garantált ebben a fergeteges előadásban!
Az előadás szereplői
Baucisz – Fodor Zsóka
Philemon – Várkonyi András
Idegenvezető – Kálmán Henrietta
Kutya – Geri Tamás
Harkály – Gungl Jozefa Gréta
Fiú – Umbráth László
Lány – Világi Vanessa
Festő – Bagi Zoltán
Az Örök a szerelem előadás garantált kikapcsolódást nyújt minden korosztálynak, aki hisz a humor és az érzelmek erejében.