| | | |

Cotton Club Singers jubileumi koncert az Erkel Színházban

A Cotton Club Singers jubileumi koncertje méltó módon ünnepli az együttes fennállásának 25. évfordulóját. A rendhagyó születésnapi eseményre 2021. február 27-én kerül sor az Erkel Színházban.

Az alkalom különlegessége, hogy ismét színpadra lép az együttes történetének öt meghatározó tagja: Szűcs Gabi, Zsédenyi Adrienn, Kozma Orsi, Fehér Gábor és László Boldizsár.

Legendás dalok és emlékezetes esték

A Cotton Club Singers jubileumi koncert műsorában felcsendülnek majd a legemlékezetesebb slágerek. Így a műsorban kiemelt szerepet kap a zenekar két legnagyobb sikerű estjének, a Sinatra és Abba Jazz különleges feldolgozásai, de nem maradhatnak ki a Hofimánia dalai, és persze a Négy gengszter sem.

Jótékony cél a koncert mögött

A koncert bevételéből a Cotton Club Singers támogatja a járásában korlátozott Etessy Anettet, akinek a felépülését egy speciális, évi több millió forintba kerülő kezelés segítheti elő.

Egy sikeres pálya kezdete

Érdekesség, hogy a CCS negyedszázada éppen szeptember 6-án lépett fel először nagyközönség előtt a Budai Parkszínpadon. Ott rögzítették az első, „Négy gengszter” című nagylemezt, mely országos ismertséget hozott számukra.

A Cotton Club Singers jubileumi koncertje méltó ünnepe egy ikonikus zenei pályának, amely generációkat köt össze a mai napig.