musical
Gyászol a színházvilág - elment Miklós Tibor
Váratlanul elhunyt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító, a Rock Színház alapítója és igazgatója. Az alkotót szombaton este 66 éves korában érte a halál. Miklós Tibor a Generál együttes szövegírójaként tűnt fel, nevéhez fűződik a hazai rock-opera megteremtése és csaknem valamennyi jelentős alkotásának szövegkönyve. Darabjai, fordításai sikerek voltak, mindezek mellett ő találta ki és vitte színpadra a Freddie Mercury életét bemutató Egy bohém rapszódiája c. koncertshow-t amely telt házzal ment minden nyáron. Egy újabb remek ember távozott el:(
Az operaház fantomja musical 10 éves
A musical bemutatójának 10. évfordulójára különleges előadással készül a Madách Színház: május 30-án a jubileum alkalmából színpadra lépnek mindazok, akik eddig szerepeltek a musicalben. Az előadás végén vendégművészek lépnek fel: Horgas Eszter fuvolaművész és Szabó Ádám tangóharmonikás is előadja saját változatában a musical egy-egy dalát. Emellett duettet énekel a bemutató szereposztásának egyik Fantomja és Christine-je, Miller Zoltán és Király Linda.
A dzsungel könyve ezredszer
Színháztörténelmet írt A dzsungel könyve: a Békés Pál, Dés László és Geszti Péter nevével fémjelzett előadás az első olyan, magyar szerzők által írt zenés játék, ami a hazai színjátszás életében megérte az ezredik előadást. Ebből az alkalomból egy új Maugli-dallal ajándékozzák meg a szerzők a közönséget április 19-én. Az előadás felnőtt új Mauglija Józan László lesz!
Kultúrdömping egy hétig a MACSKÁK musical tiszteletére
1983. március 25-én mutatta be a Madách Színház T.S.Eliot és Andrew Lloyd Webber musicaljét, a Macskákat, közvetlenül a londoni ősbemutató után. Az elmúlt 30 évben az előadás csaknem 1400-szor került színre. Minden magyar színházi rekordot megdöntve eddig több mint 1,5 millió néző vásárolt jegyet a musicalre. 2013. március 22-én új generáció lép színpadra. A „Macskák-jegyében” jubileumi hetet szervez a színház, hogy együtt ünnepelhessen a Macskák Nagy Csapata, a Felnövekvő Nemzedék és a 83-ban még talán meg sem született Új Generáció, és természetesen a néző is.
A nyomorultak
A film nagyszabású és látványos filmfeldolgozása a népszerű és szenzációs musicalnek, melyet több mint 60 millióan láttak már a világ 42 országában 21 nyelven, és bemutatásának huszonhetedik évében is még mindig sorra dönti a bevételi rekordokat. A filmet A király beszéde Oscar-díjas rendezője jegyzi, a főbb szerepekben Hugh Jackman, Russell Crowe és Anne Hathaway látható.
Junior Prima Díjat kapott Kerényi Miklós Máté
A Prima Primissma Alapítvány és a kategória társalapítója, az FHB Bank díjában részesült Kerényi Miklós Máté, a Budapesti Operettszínház művésze.A 7000 euróval járó díjra érdemes fiatal tehetségeket idén is a magyar színház- és filmművészet elismert képviselői jelölték.
Dolhai Attila új lemeze meglepetésekkel
A Budapesti Operettszínház platinalemezes művészének új albuma már kapható, rajta duett Muri Enikővel! Bónusz dal: „Így van jól”, a Ghost című musical betétdala Vágó Bernadettel! A Ragyogás c. korong 13 remek felvételt tartalmaz.
Siker a Mary Poppins musical
A Madách Színház az elmúlt hétvégén mutatta be a Mary Poppins c. musicalt, elsöprő sikerrel.Szinte minden jegy elkelt sőt aki meg akarja nézni az előadást, decemberig várnia kell, hiszen már csak az év utolsó hónapjától kaphatók jegyek.
Monte Cristo grófja musical változatban
Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély – minden együtt a színpadi műben, ahogy Dumas örökérvényű regényében is Az előadás nyáron csak a Margitszigeten látható: 2012. július 20-án és 22-én.
Miklós Tibor új könyve kötelező darab a műfaj szerelmeseinek
Miklós Tibor egy különleges kiadvánnyal lepte meg a musicalek rajongóit. Az Óh, Milyen Cirkusz, Óh , Milyen Show! c. könyv egy interjú a legendás dalszövegíróval, amely Czirák Ádám beszélgetései mellett új musicalek szövegkönyveit is tartalmazza.