Operettszínház
Tassonyi Balázs: „Egy színész soha nem tud a szakmájáról teljesen lekapcsolódni”
Tassonyi Balázs, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves zenés-színész osztályának hallgatója, valamint a Budapesti Operettszínház fiatal tehetsége mesél arról, hogyan merül el a színpadi karakterek felépítésének izgalmaiban. Elárulja, miként gazdagítja életét a zene és hogyan éli meg a közönséggel való kapcsolatteremtés varázsát a színpadon. Emellett betekintést nyújt régóta dédelgetett álmaiba és közelgő projektjeibe.
Monte Cristo grófja – avagy megoldás-e a bosszú?
A Monte Cristo grófja című musical első bemutatójára 2011-ben került sor a Békéscsabai Jókai Színházban, Szomor György zenéjével, dalszövegeivel és rendezésében, Pozsgai Zsolt színpadi adaptációjában. A Budapesti Operettszínház produkcióját Vincze Balázs állította színpadra, aki már korábban is sikert aratott a La Mancha lovagja és a Jekyll és Hyde musicalek rendezésével. A hármas címszerepben Szomor György, Homonnay Zsolt és Dolhai Attila remekel estéről-estére.
Lehoczky Zsuzsa Kisszínház lett a Raktárszínház új neve
Lehoczky Zsuzsa pályafutása páratlan a 20. századi magyar művészvilágban. Fiatalon debütált táncosként, majd szubrettként vált híressé, később pedig számos műfajban és szerepben is kiválóan teljesített. Primadonnaként, drámai szerepekben és tévéjátékokban egyaránt lenyűgözte a közönséget. Évtizedek óta szórakoztatja magas színvonalon a nézőket, elnyerve mind a közönség, mind a szakma szeretetét és tiszteletét.
Nine /Kilenc – egy különleges közönségtalálkozó
Érdeklődő és izgatott nézők, a műfaj fanjai – szám szerint 400 fő-, akik mind a Nine/Kilenc közönségtalálkozójára érkeztek a fővárosból és a különböző vidéki városokból: Sopronból, Kecskemétről, Győrből, Pécsről, Siófokról, Egerből, Zalaegerszegről, Kaposvárról, Kőszegről és az ország legkülönbözőbb szegletéről. A boconádi nézők például Nine feliratú pólókkal, 9-es számmal díszített lufikkal és transzparensekkel készültek a különleges eseményre.
Nine - Kilenc világhírű musical az Operettszínházban
Federico Fellini híres, önéletrajzi ihletésű filmje, a 8 és fél színpadi adaptációja. A három szereposztással bemutatandó előadás egy társulatépítő darab, amely igazi sztárparádét kínál, az Operettszínház többgenerációs sztárgárdája mellett vendégként látható a színpadon Bánsági Ildikó, Keresztes Ildikó és Szilágyi Enikő. Igazi szuperprodukció várható!