szórakozás
Benk Dénes szerelmes a Balatonba!
A fiatal humorista vidéken született, gépészmérnöknek tanult azonban már korán rájött arra, hogy ő szórakoztatni fog. A kezdetekről és a hamarosan induló Dumafüred kapcsán beszélgettünk vele.
Parti Nóra: Változás minden hetedik évben
Hideg politikus az Igenis, miniszterelnök úr!-ban, családját féltő anya Az utolsó pohárban, bővérű étteremtulajdonos lesz Az Őrült Nők Ketrecében, a most bemutatott Fekete leves c. filmben is játszik, miközben a szabadúszást választja a kiszámítható és nyugodt társulati tagság helyett. Parti Nórával beszélgettünk.
„Számomra mindig van feljebb és tovább, a minőségre és a maximumra törekszem.” – beszélgetés Cseplye Dániellel
A különleges küldetést teljesítő SZINDRA Társulat májusban mutatta be a Szentivánéji álom c. Shakespeare-komédiát sajátos feldolgozásban. Június 24-én újból láthatjuk az egyedi rendezési megoldásokkal, humoros elemekkel fűszerezett darabot a Marczibányi Téri Művelődési Központban, ahol a talán legkiemelkedőbb alakítást nyújtó Cseplye Dániel ismételten két szerepben lép színre.
Hosszú út lefelé
Négy elveszett lélek - egy kegyvesztett TV bemondó (Pierce Brosnan), egy mocskos szájú tinédzser (Imogen Poots), egy egyedülálló anya (Toni Collette) és egy zenészből lett pizza futár (Aaron Paul) - ugyan azon a napon akar véget vetni az életének, méghozzá éppen Szilveszter éjszaka. Amikor a kiábrándult idegenekből álló csapat véletlenül összetalálkozik az öngyilkosság helyszínéül választott Toppers Torony tetején, megállapodnak abban, hogy hat héttel elhalasztják tervüket, és mint egy szokatlan, furcsa család, együtt keresik tovább az élet értelmét.
Aranykönyv - Mindenkinek van kedvence
A Könyvfesztivál záróeseményeként az Átrium moziban kiosztották ki az Aranykönyv díjakat. A március közepén kezdődő, többfordulós versenyben az olvasók 5 kategóriában szavazhattak kedvenceikre. A több tízezer szavazat alapján a hazai könyvek közül D. Tóth Kriszta, Lakatos Levente, Mautner Zsófi, Leiner Laura és Hozleiter Fanny Mosolyka alkotásai lettek az idei Aranykönyv szavazás győztesei.
„Vegas Divas” – Beszélgetés Fehér Adrienn-nel
Az Orfeum vadonatúj, Vegas Divas nevű produkciójában Berkes Gabi, Fehér Adrienn és Jónás Andrea tündéri személyiségük mellett, erőteljes hangjukkal, Aretha Franklin, Barbra Streisand és Céline Dion dalain keresztül, Cher közismert dallamai szárnyán repítik a közönséget a legnagyobb dívák és Las Vegas koncerttermeinek hangulatába.
Legendavadászok a Szent Korona nyomában
Egy nem mindennapi időutazásra és közös gondolkodásra hívja olvasóit a 2038 – avagy a magyar történelem eltitkolt lapjai c. regény. A szerző, K.T. Zelenay olyan tényeket és elméleteket dolgoz fel, amelyek akár átírhatják a történelemkönyveket is. A rejtélyekre vágyó kalandorok a Szent Korona kódolt üzeneteinek nyomába eredhetnek, és eddig ismeretlen információkat olvashatnak uralkodók és történelmi személyiségek életéről.
Költészet Napi Vásár a Városháza téren
Irodalommal, költészettel, könyvekkel tarkított kirakodóvásárt szervez a Kultunio Alapítvány április 10-13 között a Deák tértől nem messze található Városháza téren. A rendhagyó esemény egy igazi nagyvárosi vásári forgatag lesz, ahol a főszerep a kézműves termékek és gasztronómiai finomságok mellett a költészeté lesz. A Városháza tér erre a hétvégére megtelik tehát élettel, árusok sokaságával, finom ételekkel és illatokkal, és persze lelket gyönyörködtető irodalmi programokkal.
Magyar Jazz Ünnepe a Budapest Jazz Club színpadán
A sokéves hagyományt követve idén tavasszal sem maradhat el a Magyar Jazz Ünnepe, melynek központja ez alkalommal is a műfaj legpezsgőbb helyszíne, a Budapest Jazz Club. A fesztivál (április 3. és 5. között) kifejezett célkitűzése, hogy lehető legszélesebb keresztmetszetében mutassa be a műfaj jelenét, így a fellépő formációk között a sztárok mellett helyet kapnak a fiatalabb, modern irányzatokból inspirációt merítő zenekarok is.
Group’N’Swing koncert a RAM-ban: Szép lányok és rossz fiúk
A Group’N’Swing Magyarország kedvenc swing & boogie show zenekara, saját szerzeményű, magyar nyelvű táncdalaik a szakma és a közönség elismerését egyaránt kivívták. Az együttes a táncolható swing, a shuffle és a latin zene nagymestere, dalaikban a popzene és a rock’n’roll legjava keveredik a boogie lüktetésével, a big band hangulatával. A különleges előadásra február 27-én a RAM Colosseumban kerül sor.