szórakozás
Elveszett városok nyomában
Az elveszett városok legendáját még manapság is sok rejtély övezi. Ki tudja, milyen okból, egy nép, egy kultúra, egy civilizáció létezett egy darabig, azután egyszer és mindenkorra semmivé lett. A nagyszerű fotókkal illusztrált kiadvány azt próbálja meg kideríteni, hogy miért néptelenedtek el egyes települések, és hogyan leltek rájuk újra évekkel vagy több évszázaddal később. A történelmi tények mellett egy különleges időutazás részesei is lehetünk, a 144 oldalas kötet segítségével.
Nagykorú lett az Olasz Filmfesztivál – Mittelcinemafest Budapest!
November 6-16. között érkezik idén a 18. Olasz Filmfesztivál – Mittelcinemafest a budapesti Puskin moziba, illetve országosan a távmoziba. A nem mindennapi filmhéten 13 kortárs olasz alkotást nézhet meg a hazai közönség eredeti nyelven, magyar felirattal. Az esemény nyitófilmjét, Francesco Bruni Vajon mi lesz? c. alkotását November 6-án vetítik a budapesti Puskin moziban A filmek egy részét Szegeden és Debrecenben is vetítik majd.
Berlin egy tűzfalon Budapesten
A művészeti célú tűzfalfestmény a Német Nagykövetség és a Színes Város Csoport közös projektjeként jött létre a főváros VII. kerületében, az Akácfa utca 27. alatt. A frankfurti művész, Justus Becker - alias COR - és Benkő Katalin által megálmodott rajz annak kíván emléket állítani, hogy 30 évvel ezelőtt történt Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítése.
Dallal vigasztal a Lélekzuhany kórus
Első klipjét készítette el a Lélekzuhany Gospel Kórus, amely Magyarországon egyedülálló módon kizárólag állami gondozott gyerekekből, és azok nevelőiből áll. A dal, melyhez a videót forgatták, oly módon mégis rendhagyó, hogy ezúttal nem a kórus, hanem csak annak vezetője, Havasi Tibor énekel, és Cséry Zoltán kíséri zongorán. Az énekkar nehéz időket él át, számukra, és Havasi Tibor szerint mindenki más számára is lelki töltődést jelenthet a dal.
Még be sem mutatták, de máris fesztiválokon szerepel az új magyar film!
Bergendy Péter horrorfilmje - hazai bemutató várhatóan: 2021. januárjában -, a Post Mortem – melynek világpremierjére október elején a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon volt került sor – újabb három fesztiválra kapott meghívást. Bekerült a stílusosan Halloweenkor induló olasz Trieste Science+Fiction Festival és a San Sebastian Horror and Fantasy Festival, valamint a november 11-én kezdődő Málaga International Week of Fantastic Cinema versenyprogramjába is.
Czeizel Gábor: "Amikor édesapám látta, hogy több helyen is dolgozom, akkor megnyugodott!"
Czeizel Gábor leginkább édesapja, Czeizel Endre tudományos munkáit hallgatva nőtt fel és nem hagyományos értelemben a Grimm meséket olvasva. A sokoldalú rendezőnek a mai napig hiányzik édesapja. Mesélt nekünk arról, hogy számos darabot illetve előadást megmutatna neki és ha csak teheti, megnézi kollégái előadásait. Gábor jelenleg a Spirit Színház sokat foglalkoztatott direktora, ugyanakkor a Spinózában is láthatjuk előadásait.
Egy kedves ember nem hivatalos életrajza
Nem tipikus életrajzot olvashatunk, ez a könyv Hanks fiatalságáról, kapcsolatairól, filmjeiről és érdeklődéséről áll össze. Könnyű olvasmány, amely valószínűleg leginkább a színész és filmjei rajongóinak fog tetszeni. Megismerhetjük többek között Hanks távolról sem csodás gyermekkorát, problémás első házasságát, karrierjének nehézségeit és sikereit, valamint sokak által csodált és irigyelt boldogságát élete szerelmével, Rita Wilsonnal.
Egy megjósolt járvány története!
Szinte hihetetlen, de 2005-ben írta Peter May ezt a thrillert, melyben egy halálos vírus miatt zárják le Londont - és a világot. A Covid-19 tönkreteszi a világot, és a társadalom, amint tudjuk, gyorsan szétesik. Az akkori brit szerkesztők sem gondolták, hogy a regényben leírtak részben valósággá válnak. Az író könyve a pandémia-háttér ellenére egy fordulatokban gazdag krimi.
15 évet kellett várni, hogy végre nyomdába kerüljön a kézirat, mely eddig az író számítógépén kallódott.
Stohl András, Balsai Móni, Kovács Patrícia és Schmied Zoltán újra együtt a színpadon
Október 30-án mutatja be a Centrál Színház az immár négy éve nagy sikerrel játszott Házassági leckék középhaladóknak „folytatását”, mely az új darab hazai ősbemutatója is egyben. Florian Zeller francia író újragondolta az eredeti előadás alaphelyzetét és egy frenetikus este erejéig újra összehozta ugyanazt a négy szereplőt, így a nézők Stohl Andrást, Balsai Mónit, Kovács Patríciát és Schmied Zoltánt ismét együtt láthatják a színpadon.
12 izgalmas novella - váratlan fordulatokkal
A tizenkét novellát tartalmazó könyvben többek között szó esik egy bizarr borkóstolóról, egy csábító idegennel vívott sakkjátszmáról, egy lármás veszekedésről a golfklub bárjában, valamint egy félresikerült svájci síelésről... A népszerű író régi-új kötete sem okoz csalódást az olvasóknak, akik ismét ravaszul kiagyalt, mozgalmas és szórakoztató, gyakran meghökkentő történeteket kapnak kézhez.