Különleges Kern András koncert-est
A Magyar Dal Napján, szeptember 9-én 20 órától a Vígszínházban Kern András énekel. De a különleges alkalomra készülő Pesten születtem című koncert-est később is műsoron marad majd a színházban.
A Magyar Dal Napján, szeptember 9-én 20 órától a Vígszínházban Kern András énekel. De a különleges alkalomra készülő Pesten születtem című koncert-est később is műsoron marad majd a színházban.
Szerelem, intrika, bosszú, szenvedély – minden együtt a színpadi műben, ahogy Dumas örökérvényű regényében is Az előadás nyáron csak a Margitszigeten látható: 2012. július 20-án és 22-én.
Európai viszonylatban is kiemelkedő és egyedülálló az az új hangrendszer, melyet idén használnak először a Szegedi Szabadtéri Játékok Dóm téri előadásain. A szakemberek a lehető legmodernebb technika segítségével olyan hatást tudnak elérni, mint ha a…
Szerényebb keretek között, a korábbi évekhez képest mennyiségileg kevesebb kínálattal, de változatosságából és színvonalából mit sem veszítve indul útjára a 21. Zempléni Fesztivál (augusztus 11-19.).
Tovább folytatja nemzetközi menetelését Kondor Vilmos nagysikerű regénye, a Budapest Noir. A Gordon Zsigmond-sorozat első részét az elmúlt négy évben számos nyelvre lefordították, megjelent Franciaországban, Olaszországban, Lengyelországban, Hollandiában és Németországban, ráadásul idén januárban már az…
Nagy Ervin és Kovács Patrícia június 26-tól a családi dráma sújtotta Kramer házaspárt alakítja a budapesti Belvárosi Színházban. Kettejük találkozásáról és magáról a darabról beszélgettünk velük.
Miklós Tibor egy különleges kiadvánnyal lepte meg a musicalek rajongóit. Az Óh, Milyen Cirkusz, Óh , Milyen Show! c. könyv egy interjú a legendás dalszövegíróval, amely Czirák Ádám beszélgetései mellett új musicalek szövegkönyveit is tartalmazza.
A mai, rohanó celebek uralta világban már rég vártunk egy ilyen kellemes, olvasmányos és őszinte kötetet. Szegvári Katalin – Hogy vagytok, ti régi játszótársak? 200 oldalon 19 ismert televíziós és rádiós kollégát kérdezett, a könyv…
A Jumurdzsák gyűrűje után a Pierrot Gábor Enderével közösen egy izgalmas kalandregényt (Az ördög köve) alkotott, magyar sztorival. Jonathan Hunt, a New York Times újságírója visszatér és csaknem 500 oldalon kísérhetjük figyelemmel kalandos történetét.
Keserves, magányos sors a kémeké, hamar és hirtelen bevégződhet. Sok ügynök űzi üzelmeit a csalfa trükkökkel, sötét titkokkal teli látszatvilágban; valódi arcukat, személyazonosságukat kevesen ismerik. Antony Shugaar új könyvében róluk ír 192 oldalon.
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k, amelyek segítségével tároljuk és/vagy hozzáférünk az eszközinformációkhoz. Ezeknek a technológiáknak az elfogadása lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen a webhelyen. Ha nem járulsz hozzá, vagy visszavonod a hozzájárulásodat, az bizonyos funkciók és szolgáltatások működésére negatív hatással lehet.