Quimby: Kicsi ország
Előre bocsátom, hogy emlékeim vitorlásának vásznai felduzzadtak, és ahelyett, hogy bevonnám őket, „engedem, hadd menjen”. Vissza a múltba. A főárboc tetején ülve azt lesem, ahol a kéklő ég a horizont mögé bújik.
Előre bocsátom, hogy emlékeim vitorlásának vásznai felduzzadtak, és ahelyett, hogy bevonnám őket, „engedem, hadd menjen”. Vissza a múltba. A főárboc tetején ülve azt lesem, ahol a kéklő ég a horizont mögé bújik.
A Magashegyi Underground nevezetű elektro-alter banda a létezése óta nem jött ki lemezzel, egyedül az akusztik felvételt lehetne élő albumnak nevezni, de azt meg nem adták ki. Most vége a lemeztelenségnek, hiszen itt az Ezer…
Sokszor hallani, olvasni egy előadó, egy lemez kapcsán, hogy már a zenészgárda, vagy a szerzők neve garancia arra, hogy ez a cucc aztán tutibiztos, eltalált és színvonalas és tartalmas és jól szól ésatöbbitöbbi. Ezzel én…
Öt klasszikus, ám „jazzesített” karácsonyi dalt kapunk a 2010-es év végén a Balázs Elemér Groupból is ismert énekesnőtől ajándékba. A kislemez Hajdu Klára első önálló albuma, melyen kiváló zenészek adják az énekalávalót.
Negyedik szólólemezével jelentkezik Kern András. A „Semmi baj…” című CD 2010. november elején került a boltokba. A szövegek nagy része Kern András írása, amolyan „városi-rocker” duma. Egy generáció krónikásáé, aki arról mesél, hogy mi is…
Új számmal és klippel tér vissza az egyik legnagyobb jelentőségű magyar rockbanda több éves hallgatás után! A FreshFabrik 2011 tavaszára ígéri új nagylemezét, és a bemutató koncertet az A38-on! Check it!
Azon kevés újságírók közé tartozom, akik érzik a hatalmat a publikálásban, és egy fontos, komoly egésznek látják a cikket. Negatív hangvételű kritikák csak érvekkel együtt születnek, és azokban az indulatoknak helyük nincs. Általában, ha kezembe-fülembe…
Nagyon nem kell. A cikkekből, a sablonokból elég. Van egy Fénystopposok. Van egy Vad Fruttik. Azt mondják, azt írják, harmadik lemez. Nekem első.
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k, amelyek segítségével tároljuk és/vagy hozzáférünk az eszközinformációkhoz. Ezeknek a technológiáknak az elfogadása lehetővé teszi számunkra, hogy olyan adatokat dolgozzunk fel, mint a böngészési szokások vagy az egyedi azonosítók ezen a webhelyen. Ha nem járulsz hozzá, vagy visszavonod a hozzájárulásodat, az bizonyos funkciók és szolgáltatások működésére negatív hatással lehet.