Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztivál Gödöllőn
Idén 105 országból mintegy 1260 filmmel jelentkeztek hazai és külföldi stúdiók neves alkotói a IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra. Az idei évi mustra fő tematikája a víz világa lesz, vagyis az erről szóló példák és párbeszédek: a víz-hangok. Az ingyenesen látogatható IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválon a filmek mellett a természet megörökítésével és annak megóvásával kapcsolatos szórakoztató és edukatív programokkal, workshopokkal találkozhatnak mindazok, akik május 19-21. között ellátogatnak a gödöllői Királyi Kastélyba.
A víz témája a fesztivál középpontjában
A rendezvény idei fókusza a Föld egyik legnagyobb gondjaként megjelenő vízproblémára irányul. A vízre, ami ha nincs, nem létezhetünk. Ha túl sok van, elveszünk. Ha elszennyeződik, megmérgezi az életünket és a környezetünket. A fesztivál célja, hogy meghalljuk a VÍZ-HANGOKAT és hogy az általuk inspirált filmek aztán beszélgetés hullámokat és egymást alakító hangokat keltsenek. Talán még időben vagyunk, hogy minden ember megértse, mit jelent ennek a bolygónak a fentartható vízgazdálkodás, a vizek élőhelyei, a tavak, a folyók és az óceánok.
Nemzetközi zsűri értékeli a filmeket
A nemzetközi versenyprogram filmjeit rangos szakmai zsűri értékeli. A zsűri elnöke ifj. Vitray Tamás, biológus, operatőr és a National Geographic magyarországi főszerkesztője.
A zsűri további tagjai:
-
Takács Rita szerkesztő-rendező
-
Szalay Péter Balázs Béla-díjas rendező
-
Vladimir Blazevski macedón filmrendező
A Kárpát-medence természeti értékeit bemutató filmeket külön zsűri bírálja Széll Antal természetvédelmi szakember vezetésével.
Amatőr filmeseknek is lehetőség
A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által meghirdetett és szervezett IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválon a filmek mellett rendkívül gazdag program – előadások, workshopok, interaktív programok, múzeum pedagógiai és kézműves foglalkozások, gasztro kalandozások várják majd a fesztivál látogatóit mind a fenntarthatóság jegyében. A rendezvény továbbra is ingyenesen látogatható.
Bővebb infó: https://naturefestandfilm.com/