Legfrissebb hírek
UTAZÁS
Utazási ajánlók és élményalapú úti beszámolók kulturális szemmel. Inspiráló helyeket, városokat és különleges tájakat mutatunk be, ahol a látnivalók mellett a helyi kultúra és hangulat is meghatározó része az utazásnak.

Bács-Kiskun megye látnivalók – Bugacpuszta, Hungarikum Liget és Vadkerti-tó
A sok látnivalónak, programlehetőségnek köszönhetően Bács-Kiskun megye még vonzóbb a látogatók számára. A két folyó közét választó utazók Kiskunhalason, Hajóson, Tiszakécskén, Lakitelken és Bugacon is számos újdonsággal találkozhatunk. A borturizmus mellett Bács-Kiskun új „zászlóshajója” az…

Mórahalom látnivalók és programok – wellness, gasztronómia és történelem
A Szegedtől alig 20 km-re fekvő Mórahalom is bőven rejteget látnivalót. Ha Csongrád megyében járunk, Szeged mellett ezt a települést is érdemes felkeresni. Rétesház a gasztronómia szerelmeseinek, Ezer Év Parkja a történelem kedvelőinek, és a…

Brno látnivalók és nevezetességek – Morvaország történelmi városa
Brno mind népességét, mind területét tekintve Csehország második legjelentősebb települése, Morvaország legnagyobb városa, a történelmi Morva Őrgrófság fővárosa. A legtöbb látogatót a Špilberk vár, valamint a Szent Péter és Pál-katedrális vonzza a városba. Mind a…

Különleges buszmegállók a világban – a legkreatívabb megoldások
Aki rendszeresen utazik busszal tudja, milyen a buszmegállóban álldogálva körbe-körbe nézegetni, valami érdekeset vagy szórakoztatót keresve. Mindegy, hogy egy kisvárosra vagy egy nagy metropoliszra gondolunk, a buszmegállók mindenhol inkább funkcionális építmények, mintsem látványosságok. Akadnak kivételek:…

Wizz Air poggyász méret – így válassz megfelelő bőröndöt
A reptéren nem nézik jó szemmel azt, ha valakinek akár egy centire is kilóg a poggyásza a mérő ketrecből, így a Wizzair poggyász 40 X 30 X 20 cm-ig terjedő skáláját is érdemes komolyan vennie…

Baden bei Wien látnivalók és programok – Ausztria elegáns fürdővárosa
Baden bei Wien Bécstől 26 km-rel délre, a magyar határtól 45 perces autóútra található. Tömegközlekedéssel is egyszerűen megközelíthető: Bécs szívétől Badenig egy kényelmes villamos közlekedik, nagyjából 1 órás menetidővel. Nem véletlen tehát, hogy rengeteg magyar…

Oslo látnivalók és programok – Norvégia modern fővárosa
A főváros az Oslo-fjord csúcsánál helyezkedik el. A nem mindennapi fekvés egyúttal ízelítőt ad a városon túl található, vadregényes csodákból is. Az Oslo Pass segítségével ingyenes a tömegközlekedés és a legtöbb múzeum is, a kártya…

Bergen – a norvég fjordok kapuja
Bergen Norvégia nyugati partvidékén fekszik, közvetlenül a tengerparton. Norvégia második legnépesebb, valamint Európa legcsapadékosabb városa, nem véletlenül nevezik az „esernyők városának”. Ettől függetlenül a legszebb norvég városok egyike és innen indulnak fjordtúrák is. A Bergen…

Salzburg, a fesztiválok és Mozart városa
A sokoldalú Salzburg többek között Mozartról híres, azonban ennél jóval több. A város legtöbb látnivalója történelmi múltú és számos meglepetéssel is szolgál. Budapestről autóval vagy a menetrendszerű RJ (rail-jet) vonatokkal könnyen megközelíthető. Télen-nyáron találunk kedvünkre…

Nürnberg: középkori varázslat és modern történelem
Nürnberg városa egyszerre idézi a középkori Németországot és a modernitást. A város szívében áll az impozáns Nürnberger Burg, mely az egyik legfontosabb erődített középkori várak közé tartozik Európában. A települést körbeölelő falak és tornyok mesés…

Utazzunk el a labdarúgó EB helyszíneire
Nyár, nap, futball – a 2024-es labdarúgó Európa-bajnokság házigazdája Németország. Idén nyáron számos német város válik igazi labdarúgóközponttá, nagy művészeti és kulturális események kíséretében a nagyközönség számára és további élményt kapunk a városokban és környékükön….

München – Bajorország izgalmas fővárosa
München egy igazi kulturális és gasztronómiai kincsesbánya, amely mindenki számára kínál valamit. Az építészet és kultúra szerelmesei úgy érezhetik itt magukat, mintha egy élő múzeumban járnának, míg a gasztronómiai kalandorok megcsodálhatják a bajor ízek gazdagságát…

Stabil internetkapcsolat az utazás alatt
Érdemes felfedezni a legjobb lehetőséget az internetkapcsolat megszerzéséhez a világ körüli utazás során, hogy az új országok és kultúrák megismerése álom legyen és ne bosszankodás. Amellett, hogy a világháló igénybevétele kényelmi funkció sokat segíthet az…

Athén – a múlt és a kultúra bölcsője
Athén minden sarkon csodákat rejt, és lenyűgöző nevezetességekkel várja az utazókat. Az Akropolisz, a görög kultúra ikonikus jelképe, méltán az egyik legismertebb és leglátogatottabb hely Athénban. Ez az ókori citadella magasan magasodik a város felett,…

Ismerkedés a helyi kultúrával és az utazás új trendjei
Ahogy az idő múlik, az utazás folyamatosan fejlődik és átalakul, és a jövőben még izgalmasabb és egyedibb lehetőségekre számíthatunk. A technológia, a fenntarthatóság és az életmódváltozások mind hozzájárulnak ahhoz, hogy az utazások különlegesebbek és élménydúsabbak…

Utazás repülővel: a megfelelő fedélzeti bőrönd használata
Időnként mindannyian szükségét érezhetjük annak, hogy magunk mögött hagyjuk a monoton mindennapokat és pihenjünk, kikapcsolódjunk vagy minőségi időt töltsünk a szeretteinkkel. Erre pedig mi más adhatna jobb lehetőséget, mint az utazás? Nem feltétlenül kell országhatáron…

Autó helyett FlixBus?
A FlixBus autóbuszai átlagosan 26 gramm CO2-t bocsátanak ki utaskilométerenként, szemben a személygépkocsik 143 vagy a repülőgépek 213 grammjával. Már azzal is sokat tehetünk a károsanyag kibocsátás csökkentéséért, ha nem autóval, hanem inkább busszal utazunk,…

Az évszakok varázsa – utazás Európában
Az egész éves európai utazás (pl.: kikapcsolódás a rabona közösségben) számos felejthetetlen élményt kínál, mivel minden évszak sajátos tulajdonsággal rendelkezik. Tavasszal virágba borulnak a városok és vidékek, nyáron élénk fesztiválok és napfényes strandok várják a…

Sevilla – Andalúzia sokszínű városa
Sevilla Andalúzia déli részén helyezkedik el, és egyben a régió székhelye. A várost azon civilizációk sokfélesége alakította, melyek az évezredek során hatalmas építészeti örökséget hagytak maguk után. Sevilla az ország legjelentősebb települései közé tartozik, és…

Közép-Európa kisvárosainak felfedezése
Elérkezett az évnek az a szakasza, amikor a természet a legváltozatosabb színekkel pompázik, és ez a legjobb idő arra, hogy felfedezzük FlixBus-szal Közép-Európa eldugott gyöngyszemeit. A szomszédos országokban található kisvárosok történelmi emlékeket, kultúrát és lenyűgöző…