könyv
A magyar televíziózás legendái
Vitray Tamás legendássá vált tonettszéke a beszélgetős műsoraiból, vagy Rózsa György pohár vizére a Kapcsoltamból ugye sokan emlékszünk? Radnai Péter hiányt pótló műsort készített a Spektrumon és a népszerű videómegosztó oldalon. A könyvben ezeket olvashatjuk és a hozzájuk tartozó fontosabb magyarázatokat színes képekkel illusztrálva, közel 300 oldalon. Szó lesz többek közt még Egri János ,,villamosszékéről" az Elmebajnokságból, Dévényi Tibor pontos labdáiról a Három kívánságból, Vágó István kis cetlijeiről a Van benne valamiből és a bemondókról, a ma már eltűnt szakma képviselőiről.
30 éves hazánk neves informatikai könyvkiadója
A Bártfai Barnabás által alapított vállalkozás 1992 óta foglalkozik könyvkiadással, amely 30 év alatt több mint száz könyvet jelentetett meg, s a kötetek darabszáma jelenleg már meghaladja a 600 ezer példányt. Könyveikből több generáció ismerhette meg a számítógépek használatát, és kapott bevezetést a számítástechnika különböző ágainak rejtelmeibe. A kiadó alapítójának nevéhez köthető az első magyar szerzőtől származó hétköznapi embereknek szóló számítástechnika könyv is.
A pimasz, de szerethető tacskó
A könyv szívmelengető és felemelő mese, amely a közösségimédia-specialista Isla Thompson életébe kalauzol el, mivel az események szerencsétlen fordulatát követően karrierje tönkremegy, és véletlenül egy kutyagondozói állást kénytelen elvállalni. Így találkozik az elkényeztetett, pörgős, négylábú Camillával (aki egy tacskó), és gazdájával a zárkózott, szexi Theo Garrisonnal.
Ősidőktől fogva legjobb barátunk a kutya
A regény arra a lenyűgöző kérdésre próbál választ adni, hogyan és miért fonódhatott össze ennyire az emberek és a kutyák élete. W. Bruce Cameron olyan élénken eleveníti fel a történelem előtti emberek mindennapi kihívásait, hogy a szereplőkkel könnyű azonosulnunk. A társ a bajban egy lebilincselő fejlődésregény, amelyben a túlélésért folytatott harc közepette kibontakozik az első kutya izgalmas, elképzelt története.
Különleges történet a lányról, aki mindent elfelejtett
Az amnéziás, tinédzser Cylia minden vágya, hogy fényt derítsen elfelejtett múltjára. Egy rémisztő támadás során rájön, hogy egy ősi uralkodóház leszármazottja. A szülőhazájában megismerheti a múltját, ám ezzel fel kell vállalnia a trónörökös szerepét. Vajon képes beteljesíteni a sorsát a párhuzamos világban, ahol mindent körüljár az istenek ereje? A könyv elviszi olvasóját egy párhuzamos világba, amit a szerző, Sáfrán Judit filmszerű leírással tesz igazán hitelessé és szinte valóságossá.
A Szürke Ember jó, ugyanakkor még jobb gyilkos
Csak úgy ismerjük: a Szürke Ember. A fedett műveletek világában legendás státusszal bír, ugyanis mindig csendben, sokszor a lehetetlent végrehajtva végzi el egyik munkáját a másik után, majd válik teljesen köddé. A célpontjainak nincs esélyük menekülni előle. Amikor Gentryt elárulja a saját kormánya és korábbi munkatársai, akkor minden a feje tetejére áll. Az ő szemükben a Szürke Ember többé már nem számít hasznos eszköznek, így el kell tüntetni. A szerző első regénye a megjelenését követően azonnal bestseller lett, és számos folytatás követte, melyekkel korunk egyik legnépszerűbb thrillerszerzőjévé vált.
Fedezzük fel az Avatar c. film elképesztő világát
Merüljünk el Pandora csodálatos világában, és fedezzük fel a kreativitás hihetetlen gazdagságát, amely miatt ez a történet minden idők legtöbb bevételt hozó filmjévé és három Oscar-díj nyertesévé vált. Joshua Izzo, író és Zoë Saldana, színésznő, illetve Jon Landau, producer bevezetője lesz a kalauzunk erre a különleges bolygóra. A könyv 128 oldalon, 8 fejezetben mutatja be Pandora minden apró részletét, ritka földrajzától kezdve, növény- és állatvilágán át az égi és tengeri élőlényekig.
Chanel a divatforradalmár
Ez a kreatív és lenyűgözően illusztrált kötet a történelem egyik legbefolyásosabb divattervezőjének életét mutatja be. Coco Chanel divatforradalmat indított el felszabadító találmányaival a sportruházat és mez, az ikonikus öltöny és a fekete ruha területén. A könyv a nagyszerű tervező fejlődését és innovációját követi nyomon, elszegényedett gyermekkorától a mai örökségig. A ruhaterveket bemutató részletes fényképekkel, divatfotózással és kifutón készült fotókkal, méltó tisztelgés a legenda előtt.
Csodálatos dolog a Gucci
A Gucci sokoldalú szlengkifejezés, melynek alapja a luxus divatmárka, a jelentése többek között: rendben, jó, nagyszerű, óriási, friss. Az egykor utcanyelvben használt kifejezés ma már milliók közkedvelt szava. A 160 oldalas kiskönyv pedig tömören és stílusosan dokumentálja – gazdagon illusztrált színes képekkel és nyolc fejezetben – a világ legkeresettebb luxusmárkájának legjavát.
Arthur a kalandor
Történetünk hőse, Arthur egy keverék kutyus valahonnan Ecuadorból, szereti a húsgolyót, illetve szeret futni Mikaellel, aki kalandversenyző és szervező, és ők együtt elválaszthatatlan társak. Annak ellenére, hogy a versenyző soha nem gondolt arra, hogy kutyája legyen, Arthur személyében egy olyan barátot kapott, akinek a hűségére és odaadására még sokáig számíthat. Alapítványa pedig mindent megtesz azért, hogy a kóbor kutyák sorsra jobbra forduljon. Igaz történet színes képekkel is illusztrálva.