Legfrissebb hírek
SZÍNHÁZ
Színház rovatunkban a hazai és nemzetközi színházi élet legfontosabb eseményeit, fesztiváljait és premierjeit követjük nyomon. Írásaink műfaji korlátok nélkül mutatják be a klasszikus drámáktól a kortárs előadásokon és musicaleken át a kísérleti színházig a színpadi alkotások sokszínű világát. Beszámolunk jelentős színházi fesztiválokról, kulisszatitkokat és háttértörténeteket tárunk fel.

Sokszínű előadások a 24 éves Turay Ida Színházban
Az immáron 24 (!) éves teátrum 1 gyermek és 5 felnőtt bemutatóval készül az új évadra. Továbbra is színpadon tartják az olyan közönségkedvenc előadásokat, mint A vöröslámpás ház, Fergeteges látogatás, Bakancslista, Örömszülők, A makrancos hölgy,…

A színház hatalma: Molnár Ferenc darabja a Centrál Színházban
A budapesti Centrál Színházban mutatják be Molnár Ferenc világhírű komédiáját, a Játék a kastélyban-t. Az előadást, amely Molnár egyik legszemélyesebb műve, Puskás Tamás rendezi, a főbb szerepekben pedig olyan neves színészeket láthatunk, mint Alföldi Róbert,…

Monte Cristo grófja – avagy megoldás-e a bosszú?
A Monte Cristo grófja című musical első bemutatójára 2011-ben került sor a Békéscsabai Jókai Színházban, Szomor György zenéjével, dalszövegeivel és rendezésében, Pozsgai Zsolt színpadi adaptációjában. A Budapesti Operettszínház produkcióját Vincze Balázs állította színpadra, aki már…

Fanatizmus és érzékenység – 2025-ben is Rebecca Szegeden
Janza Kata és Gallusz Nikolett csatlakozik Gubik Petrához a Rebecca női főszerepeiben a Szegedi Szabadtéri Játékok 2025-ös bemutatóján. A színművészek Mrs. Danvers és Beatrice szerepein osztoznak majd, váltott szereposztásban jövő nyáron a Dóm téren.

A nyomorultak musical fiatal generációja
A Madách Színházban újra látható lesz az egyik legnagyobb musical klasszikus, A nyomorultak. A premier 2024. szeptember 20-21-22-én lesz. A legendás előadás fiatal szereposztással várja a közönséget. Szirtes Tamás először 1999-ben, majd újra 2015-ben vitte…

Lehoczky Zsuzsa Kisszínház lett a Raktárszínház új neve
Lehoczky Zsuzsa pályafutása páratlan a 20. századi magyar művészvilágban. Fiatalon debütált táncosként, majd szubrettként vált híressé, később pedig számos műfajban és szerepben is kiválóan teljesített. Primadonnaként, drámai szerepekben és tévéjátékokban egyaránt lenyűgözte a közönséget. Évtizedek…

A Szigligeti Várban tekinthetők meg a Centrál Színház előadásai
Július 30. és augusztus 20. között a Centrál Színház két Molnár Ferenc darabbal várja a közönséget a Szigligeti Várudvarban. Július 30. és augusztus 4. között, esténként 21 órától a Delila című előadást láthatják, amelyben Balsai…

A szívek királynője, EVITA a Margitszigeti Színházban
A Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonjának kiemelt eseménye Andrew Lloyd Webber zeneszerző és Tim Rice szövegíró egyik legsikeresebb és legnépszerűbb musicalje, az EVITA. A darab a Margitszigeti Színház és a Győri Nemzeti Színház közös produkciója,…

Egy kis rúzs avagy a Bűnös Orfeum
A nagy Himnusz sztori sikere után ismét saját produkcióval jelentkezik az Óbudai Társaskör. Éles műfaji váltással ezúttal a pesti mulatók világát elevenítik meg. A Bűnös Orfeum rendezője Réczei Tamás, közreműködik Ullmann Mónika, Mihályfi Balázs és…

Musicalkoncert a műfaj legjobbjaival, Bécsben
Két óra folyamatos, lüktető előadás, mely magával ragad! A Die Nach der Musicals show során a legismertebb musicalek legkiemelkedőbb pillanatai elevenednek meg, csillagok az eredeti produkciókból mutatnak be válogatott szólókat, duetteket és slágereket. A Broadway…

Micsoda nő! musicalshow a Madách Színházban
A Pretty Woman – Micsoda nő! musical a klasszikus 1990-es film alapján készült és a Madách Színház hármas szereposztásban Szirtes Tamás rendezésében (Gubik Petra, Molnár Gyöngyi, Borbély Richárd, Zámbó Brigitta, Solti Ádám, Sári Éva, Sánta…

Ezeregy éjszaka musical a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Sőt, az előzetesen meghirdetett 5 helyett 6 alkalommal láthatja majd a közönség az Ezeregy éjszakát a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az élénk érdeklődésre való tekintettel a korábban meghirdetett augusztus 11., 12., 18.,19.,20. esti előadások mellett a…

Az Őrült Nők Ketrece musical kilenc éve színpadon
Az elmúlt kilenc év töretlen sikerét mi sem igazolja biztosabban, mint hogy 387 alkalommal több mint 140 ezer néző látta már a mostanra kultikussá vált előadást. Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki…

Legendás Mátyás musical a 6színben
Az idén alakult PANKER Produkció alkotócsapata több, már ismert, fiatal művészből áll: a Mester Dávid komponálja a zenéket, Cseh Dávid Péter jegyzi a dalszövegeket, a prózai jeleneteket Kerényi Tünde Sára írja. A látványért Rákay Tamás…

2:22 előadás a Szigligeti Várudvarban
A Centrál Színház nyárra a Szigliget Várudvarba költözik. Idei sikerdarabja, a 2:22 július 24-től augusztus 4-ig minden este 21 órakor hűsítő borzongással szolgál majd a fülledt nyári estéken. Szerelem, csalódás, humor és talán szellemek: garantált…

Miskolci Nemzeti Színház évadzárás
Sikeresen lezárta 199. évadát a Miskolci Nemzeti Színház, hogy augusztus 24-én A tatárok Magyarországban díszelőadással, újult erővel kezdhesse meg az ünnepi bicentenáriumi évadot a teátrum. Kétszáz évvel ezelőtt, 1823. augusztus 24-én 17 órakor kezdődött a…

Udvaros Dorottya lett a Nemzet Színésze
Udvaros Dorottya kapta a Nemzet Színésze elismerést azzal, hogy a cím jelenlegi tizenegy birtokosa őt választotta a 2023. május 8-án elhunyt Máthé Erzsi helyébe. A színészlegenda helyére a testület választotta meg az új tagot. A…

Társasjáték New Yorkban vígjáték a Turay Ida Színházban
Andrew Bergman komédiája, a Társasjáték New Yorkban egy gazdag műkereskedő házaspár előkelően berendezett New York-i lakásában játszódik. A Szász Imre fordította és Tasnádi Csaba rendezte vígjátékban Hűvösvölgyi Ildikó és Mikó István jutalomjátékának lehetünk részesei, június…

Jenes Kitti az Ezeregy éjszaka musical hercegnője Szegeden
Jenes Kitti is színpadra lép Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljében. Az énekes színésznő Jázmin szerepét alakítja Trokán Nóra, Mészáros Máté, Tasnádi Bence, Stohl András, Márkus Luca és Bányai Kelemen Barna mellett…

A medve még mindig nem játék vígjáték a Turay Ida Színházban
A medve tényleg nem játék, mert egy mancsával is leteríti az embert, úgyhogy jobb elkerülni. Ám a székely eredetű mondás jelentése valójában az, hogy kezeljünk mindent a maga helyén. Erről szólt a Turay Színház 2017-ben…