Legfrissebb hírek
SZÍNHÁZ
Színház rovatunkban a hazai és nemzetközi színházi élet legfontosabb eseményeit, fesztiváljait és premierjeit követjük nyomon. Írásaink műfaji korlátok nélkül mutatják be a klasszikus drámáktól a kortárs előadásokon és musicaleken át a kísérleti színházig a színpadi alkotások sokszínű világát. Beszámolunk jelentős színházi fesztiválokról, kulisszatitkokat és háttértörténeteket tárunk fel.

A népszerű Miss Daisy sofőrje színpadon tekinthető meg
A Miss Daisy sofőrje (Egri Márta és Kálid Artúr zseniális alakításában), a budapesti 6szín-ben, egy olyan időtlen történet, mely megmutatja, hogy a barátság képes túlélni az idők próbáját. Ez egy gondolatébresztő história arról, hogy az…

Egy a ráadás című produkció a Thália Színházban
A Ray Cooney – Tony Hilton írópáros bravúros bohózatát Tasnádi Csaba rendezésében és Hamvai Kornél fordításában állította színpadra a teátrum. A darabban minden megvan, amit egy klasszikus bohózattól várhatunk: különböző társadalmi osztályok küzdenek a nyereményért,…

Az egész országban látható az Operettszínház műsora
Már javában zajlik a Budapesti Operettszínház Cintányéros cudar világ, avagy házhoz megy az Operett! című nagyszabású programsorozata. A teátrum népszerű művészei 2024 június végéig tartó országjárásuk során számos hazai térségbe elviszik az Operettszínház minőségi, látványos…

Ember Márk kapta a Babicsek Bernát díjat
Frech’ Zoltán színművész volt a konferanszé, aki vezényelte az eseményeket. Egy emlékfilm vetítéssel kezdődött a műsor, amelyben Babicsek Bernát Turay Ida színházbeli szerepeiből, legszebb pillanataiból láthattak a nézők megható jeleneteket. Ezek után felidézték a tavalyi…

APOSTOL-musical, avagy Nem tudok élni nélküled
Az APOSTOL EGYÜTTES ma is népszerű, és büszkélkedhet azzal, hogy továbbra is hűséges rajongók nagy csoportját tudhatja magáénak. A zenekar legismertebb slágerei újra megelevenednek február 13-án és az azt követő hónapokban a RaM-ArT Színház színpadán…

Fergeteges látogatás és Babicsek Bernát-díjátadó a Turay Ida Színházban
A Turay Ida Színház február 3-án egy különleges utazásra hív, ahol három különböző generáció, három erős nő és egy fergeteges komédia találkozik. Varsányi Anna vígjátéka két felvonásban olyan történetet mesél el, ahol a nevetés garantált,…

Folytatódik a Színházak Éjszakája rendezvénysorozat
Öt év pihenő után, 2024-ben újra itt az idő a megismételhetetlen eseménynek! A Budapesti Színházak Éjszakája ismét megnyitja kapuit, hogy egyetlen este alatt nézők és színházi alkotók egy szorosabb, különleges kapcsolatot élhessenek át. Friss szlogennel,…

Ő meg ő – romantikus zenés játék az Art-Színtér színpadán
Agnieszka Osiecka Ő meg ő című színdarabját Somogyi Szilárd rendezésében láthatja a közönség, a szerepeket Kerényi Miklós Máté, Szendy Szilvi és Gombos Judit játsszák, a rendező Somogyi Szilárd. A karakterek emlékeik újraélesztésével nemcsak életük kulcsfontosságú…

Broadway élmények a Karinthy Színházban
A Karinthy Színházban tekinthető meg Peter Quilter világhírű drámaíró komédiája, a Bestseller. Az egyik legnépszerűbb színdarabíró műveit 40 országban játszák szerte a világon, írásait pedig több, mint 30 nyelvre fordították már le. A szerző már…

Hőguta – nyári humor a téli fagyban!
A BAFTA-díjas angol forgatókönyv- és színdarab író, Eric Chappell, szórakoztató két felvonásos vígjátéka 2018-ban debütált Magyarországon. A Hőguta a Veres1Színház vendégjátékaként a RAM-ART Színházban látható január 31-én. A főszerepben Csonka András és Mihályfi Balázs, a…

Micsoda nő! musicalshow a Madách Színházban
A Pretty Woman – Micsoda nő! musical a klasszikus 1990-es film alapján készült és a Madách Színház hármas szereposztásban Szirtes Tamás rendezésében (Gubik Petra, Molnár Gyöngyi, Borbély Richárd, Zámbó Brigitta, Solti Ádám, Sári Éva, Sánta…

Ezeregy éjszaka musical a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Sőt, az előzetesen meghirdetett 5 helyett 6 alkalommal láthatja majd a közönség az Ezeregy éjszakát a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az élénk érdeklődésre való tekintettel a korábban meghirdetett augusztus 11., 12., 18.,19.,20. esti előadások mellett a…

Az Őrült Nők Ketrece musical kilenc éve színpadon
Az elmúlt kilenc év töretlen sikerét mi sem igazolja biztosabban, mint hogy 387 alkalommal több mint 140 ezer néző látta már a mostanra kultikussá vált előadást. Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki…

Legendás Mátyás musical a 6színben
Az idén alakult PANKER Produkció alkotócsapata több, már ismert, fiatal művészből áll: a Mester Dávid komponálja a zenéket, Cseh Dávid Péter jegyzi a dalszövegeket, a prózai jeleneteket Kerényi Tünde Sára írja. A látványért Rákay Tamás…

2:22 előadás a Szigligeti Várudvarban
A Centrál Színház nyárra a Szigliget Várudvarba költözik. Idei sikerdarabja, a 2:22 július 24-től augusztus 4-ig minden este 21 órakor hűsítő borzongással szolgál majd a fülledt nyári estéken. Szerelem, csalódás, humor és talán szellemek: garantált…

Miskolci Nemzeti Színház évadzárás
Sikeresen lezárta 199. évadát a Miskolci Nemzeti Színház, hogy augusztus 24-én A tatárok Magyarországban díszelőadással, újult erővel kezdhesse meg az ünnepi bicentenáriumi évadot a teátrum. Kétszáz évvel ezelőtt, 1823. augusztus 24-én 17 órakor kezdődött a…

Udvaros Dorottya lett a Nemzet Színésze
Udvaros Dorottya kapta a Nemzet Színésze elismerést azzal, hogy a cím jelenlegi tizenegy birtokosa őt választotta a 2023. május 8-án elhunyt Máthé Erzsi helyébe. A színészlegenda helyére a testület választotta meg az új tagot. A…

Társasjáték New Yorkban vígjáték a Turay Ida Színházban
Andrew Bergman komédiája, a Társasjáték New Yorkban egy gazdag műkereskedő házaspár előkelően berendezett New York-i lakásában játszódik. A Szász Imre fordította és Tasnádi Csaba rendezte vígjátékban Hűvösvölgyi Ildikó és Mikó István jutalomjátékának lehetünk részesei, június…

Jenes Kitti az Ezeregy éjszaka musical hercegnője Szegeden
Jenes Kitti is színpadra lép Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljében. Az énekes színésznő Jázmin szerepét alakítja Trokán Nóra, Mészáros Máté, Tasnádi Bence, Stohl András, Márkus Luca és Bányai Kelemen Barna mellett…

A medve még mindig nem játék vígjáték a Turay Ida Színházban
A medve tényleg nem játék, mert egy mancsával is leteríti az embert, úgyhogy jobb elkerülni. Ám a székely eredetű mondás jelentése valójában az, hogy kezeljünk mindent a maga helyén. Erről szólt a Turay Színház 2017-ben…