Legfrissebb hírek
SZÍNHÁZ
Színház rovatunkban a hazai és nemzetközi színházi élet legfontosabb eseményeit, fesztiváljait és premierjeit követjük nyomon. Írásaink műfaji korlátok nélkül mutatják be a klasszikus drámáktól a kortárs előadásokon és musicaleken át a kísérleti színházig a színpadi alkotások sokszínű világát. Beszámolunk jelentős színházi fesztiválokról, kulisszatitkokat és háttértörténeteket tárunk fel.

Micsoda nő! musicalshow a Madách Színházban
A Pretty Woman – Micsoda nő! musical a klasszikus 1990-es film alapján készült és a Madách Színház hármas szereposztásban Szirtes Tamás rendezésében (Gubik Petra, Molnár Gyöngyi, Borbély Richárd, Zámbó Brigitta, Solti Ádám, Sári Éva, Sánta…

Ezeregy éjszaka musical a Szegedi Szabadtéri Játékokon
Sőt, az előzetesen meghirdetett 5 helyett 6 alkalommal láthatja majd a közönség az Ezeregy éjszakát a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Az élénk érdeklődésre való tekintettel a korábban meghirdetett augusztus 11., 12., 18.,19.,20. esti előadások mellett a…

Az Őrült Nők Ketrece musical kilenc éve színpadon
Az elmúlt kilenc év töretlen sikerét mi sem igazolja biztosabban, mint hogy 387 alkalommal több mint 140 ezer néző látta már a mostanra kultikussá vált előadást. Az Őrült Nők Ketrece egy olyan hely, ahol mindenki…

Legendás Mátyás musical a 6színben
Az idén alakult PANKER Produkció alkotócsapata több, már ismert, fiatal művészből áll: a Mester Dávid komponálja a zenéket, Cseh Dávid Péter jegyzi a dalszövegeket, a prózai jeleneteket Kerényi Tünde Sára írja. A látványért Rákay Tamás…

2:22 előadás a Szigligeti Várudvarban
A Centrál Színház nyárra a Szigliget Várudvarba költözik. Idei sikerdarabja, a 2:22 július 24-től augusztus 4-ig minden este 21 órakor hűsítő borzongással szolgál majd a fülledt nyári estéken. Szerelem, csalódás, humor és talán szellemek: garantált…

Miskolci Nemzeti Színház évadzárás
Sikeresen lezárta 199. évadát a Miskolci Nemzeti Színház, hogy augusztus 24-én A tatárok Magyarországban díszelőadással, újult erővel kezdhesse meg az ünnepi bicentenáriumi évadot a teátrum. Kétszáz évvel ezelőtt, 1823. augusztus 24-én 17 órakor kezdődött a…

Udvaros Dorottya lett a Nemzet Színésze
Udvaros Dorottya kapta a Nemzet Színésze elismerést azzal, hogy a cím jelenlegi tizenegy birtokosa őt választotta a 2023. május 8-án elhunyt Máthé Erzsi helyébe. A színészlegenda helyére a testület választotta meg az új tagot. A…

Társasjáték New Yorkban vígjáték a Turay Ida Színházban
Andrew Bergman komédiája, a Társasjáték New Yorkban egy gazdag műkereskedő házaspár előkelően berendezett New York-i lakásában játszódik. A Szász Imre fordította és Tasnádi Csaba rendezte vígjátékban Hűvösvölgyi Ildikó és Mikó István jutalomjátékának lehetünk részesei, június…

Jenes Kitti az Ezeregy éjszaka musical hercegnője Szegeden
Jenes Kitti is színpadra lép Geszti Péter, Monori András és Tasnádi István world musicaljében. Az énekes színésznő Jázmin szerepét alakítja Trokán Nóra, Mészáros Máté, Tasnádi Bence, Stohl András, Márkus Luca és Bányai Kelemen Barna mellett…

A medve még mindig nem játék vígjáték a Turay Ida Színházban
A medve tényleg nem játék, mert egy mancsával is leteríti az embert, úgyhogy jobb elkerülni. Ám a székely eredetű mondás jelentése valójában az, hogy kezeljünk mindent a maga helyén. Erről szólt a Turay Színház 2017-ben…

Ismét szabadúszó lesz Pásztor Ádám színész
A Pesti Magyar Színház évadzáró társulati ülése után, melyen többek között az évad legjobbjainak járó díjak is átadásra kerültek. Az előző két évadhoz hasonlóan a közönség ismételten a mosonmagyaróvári születésű fiatal színészt, Pásztor Ádámot szavazta…

Városmajori Szabadtéri Színpad sokoldalú előadásai
Teljes gőzzel dübörög az évad, és megkezdődött a nyári jegyértékesítés a Városmajori Szabadtéri Színpadon. 2024-ben még sosem látott gazdagsággal és változatossággal friss bemutatókkal várják a közönséget. Az Örkény István Színház bemutatójával, lenyűgözően erős mezőnnyel a…

Jó estét nyár, jó estét szerelem a Pesti Magyar Színházban
A Jó estét nyár, jó estét szerelem a magyar zenés színházi irodalom egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb darabja. Az ősbemutatója óta a klasszikusok közé emelkedett, és ez nem véletlen: egyaránt mélyen elgondolkodtató és kritikus szemléletű a…

Bradley Jaden musicalsztár Budapesten
Bradley Jaden, a West End színpadi sztárja, most először látogat el saját koncertkörútjával Budapestre, hogy feledhetetlen élményt nyújtson rajongóinak. Trieszt, New York és London után június 18-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon színpadi varázslatot teremt egy…

Debrecenben kerül bemutatásra a Cabaret musical
Öt művészeti iskola diákjainak összefogásával készül előadás John Kander és Fred Ebb kultikus musicaljéből, a Cabaret-ból. A darabot Csáki Benedek, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves fizikai színházi rendezőhallgatója állítja színpadra a debreceni oDEon Színházban….

Carmen – virtuóz musical az Operettszínházban
Izgalmas és látványos lesz Frank Wildhorn Carmen című musicalje a Budapesti Operettszínházban. A világhírű zeneszerzőnek az örök nő szenvedélyességét középpontba állító, varázslatos darabja először látható hazánkban. A várva várt hazai ősbemutatót hármas szereposztással és Homonnay…

Tombol az erény – tanulságos bóhozat a Veres 1 Színház előadásában
Tombol az erény fergeteges bohózatban – Hét szereplő, szerelem, pénz, botrány és kavarodás van jelen. Jean de Létraz leghíresebb vígjátékát Simon Kornél rendezte és a Veres 1 Színház előadásában látható, legközelebb május 24-én Budapesten, a…

Holt költők társasága – „élj a mának” két részben
Az 1989-es Oscar-díjas filmklasszikus, amelyet Tom Schulman írt, most színpadi változatban tér vissza, a Kultúrbrigád bemutatásában az újpesti Kult13-ban. A Vidovszky György által rendezett előadás számtalan szakmai és kritikai díjjal elismert, és különösen a fiataloknak…

Bizarre! The Show: Az Addams Family hangulatában és ismert slágerekkel
A RaM-ArT Színházban tavasszal megtekinthető az Addams Family világát idéző show Király Béla rendezésében. A Bizarre! The Show című produkcióban népszerű musicaldalok és ismert popslágerek szólnak majd, miközben a nézőket egy kísértetkastély varázslatos világába repítik….

Egyedül nem megy: szórakoztató és elgondolkodtató zenés játék
Az Egyedül nem megy című előadásban Murányi Tünde, Szarvas Anna, Borbély Richárd, Telekes Péter, Csákvári Krisztián, Kocsis Dénes és Hajós Szilárd lépnek színpadra. A darab alapját Presser Gábor „Presser könyve” című művének egyes részletei adják,…