Legfrissebb hírek
SZÍNHÁZ
Színház rovatunkban a hazai és nemzetközi színházi élet legfontosabb eseményeit, fesztiváljait és premierjeit követjük nyomon. Írásaink műfaji korlátok nélkül mutatják be a klasszikus drámáktól a kortárs előadásokon és musicaleken át a kísérleti színházig a színpadi alkotások sokszínű világát. Beszámolunk jelentős színházi fesztiválokról, kulisszatitkokat és háttértörténeteket tárunk fel.

A Kölcsönlakás színdarab a Játékszínben
Szögezzük le rögtön az elején, hogy ebből a darabból született a hasonló című magyar filmvígjáték, amelyet a magas nézőszám ellenére is közepesnek mondhatunk. A darab viszont tökéletesen szórakoztató. A komédia középpontjában egy papír ad okot…

A Szőke ciklon a Játékszínben – 100. előadás
A Játékszín Rejtő-adaptációját 100. alkalommal láthatta a közönség nemrég. A szőke ciklon Szente Vajk rendezésében sikerrel gazdagítja a Teréz körúti színház repertoárját a 2015. augusztus 14-i bemutató óta. A Játékszín előadásának címszerepét, gépírókisasszonyát és további…

Tina Turner musical a Turay Ida Színházban
Tina Turner (született: Anna Mae Bullock, Nutbush,) tizenkétszeres Grammy-díjas és többszörös Golden Globe-díjas amerikai énekesnő, színésznő. Több mint 50 éve tartó karrierje során számos díjat gyűjtött be, és a rockzene színpadán elért teljesítményeiért gyakran nevezik…

Balkáni komédia a Turay Ida Színházban
Balkáni komédia alkohol- és pénzmámorban, ahol mindenki csörtet felfelé, ahol mindenki a pénzt akarja, de a sűrű golyózáporban könnyen elkalandozik a célkereszt. Történik valamikor a XX. század végén a Balkánon. Bemutató január 26-án Sztárek Andrea…

Hippolyt, a lakáj a Turay Ida Színházban
A második magyar hangosfilm nagy sztárokat vonultatott fel. A Németországból hazatért Székely István, a slágerzeneszerző Eisemann Mihály, a korszak legnagyobb operatőre Eiben István és a forgatókönyvíró Nóti Károly, valamint mellettük három legendás színész: Csortos Gyula,…

A We Will Rock You musical a Magyar Színházban
A Londonban 2002-ben bemutatott előadást eddig 17 országban játszották hatalmas sikerrel, eddig 16 millió néző látta szerte a világon. Az előadás a világon először új díszlettel és jelmezekkel, koreográfiával és rendezéssel ismét látható lesz, Budapesten…

Titanic musical a Szegedi Szabadtérin – plusz előadás
Rohamosan fogynak a jegyek a Szegedi Szabadtéri produkcióira: a tavalyi rekordot is meghaladta már a jegyvásárlók száma. Hatalmas érdeklődés övezi a Queen-musicalt, a We Will Rock You-t, valamint az Aida és a Madách Színházból érkező…

Kabaré musical a Turay Ida Színházban
A darabot Magyarországon először az Ódry színpadon mutatták be 1976. április 17-én, Szinetár Miklós fordításában és rendezésében, a dalszövegeket G. Dénes György fordította, a főbb szerepeket Cseke Péter (ceremóniamester), Vándor Éva (Sally), Mihályi Győző (Cliff),…

Apáca show musical a Szegedi Szabadtérin
Dupla teltház előtt, óriási sikerrel mutatkozott be 2018 egyik legkülönlegesebb zenés produkciója, az Apáca show a Szegedi Szabadtéri Játékokon. A kettős szereposztásban színpadra állított darabot pénteken Peller Annával, szombaton Sári Évával a főszerepben láthatták a…

Szegedi Szabadtéri 2019 program és előadások
Plusz egy hétvégét kapnak a Szegedi Szabadtéri látogatói: a 2019-es évad már június 21-én elindul. A Dóm téren a Hullámzó világ, a We will rock you, a Szerelmes Shakespeare, az Aida és a Titanic kerül…

Ismét szabadúszó lesz Pásztor Ádám színész
A Pesti Magyar Színház évadzáró társulati ülése után, melyen többek között az évad legjobbjainak járó díjak is átadásra kerültek. Az előző két évadhoz hasonlóan a közönség ismételten a mosonmagyaróvári születésű fiatal színészt, Pásztor Ádámot szavazta…

Városmajori Szabadtéri Színpad sokoldalú előadásai
Teljes gőzzel dübörög az évad, és megkezdődött a nyári jegyértékesítés a Városmajori Szabadtéri Színpadon. 2024-ben még sosem látott gazdagsággal és változatossággal friss bemutatókkal várják a közönséget. Az Örkény István Színház bemutatójával, lenyűgözően erős mezőnnyel a…

Jó estét nyár, jó estét szerelem a Pesti Magyar Színházban
A Jó estét nyár, jó estét szerelem a magyar zenés színházi irodalom egyik legkiemelkedőbb és legnépszerűbb darabja. Az ősbemutatója óta a klasszikusok közé emelkedett, és ez nem véletlen: egyaránt mélyen elgondolkodtató és kritikus szemléletű a…

Bradley Jaden musicalsztár Budapesten
Bradley Jaden, a West End színpadi sztárja, most először látogat el saját koncertkörútjával Budapestre, hogy feledhetetlen élményt nyújtson rajongóinak. Trieszt, New York és London után június 18-án a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon színpadi varázslatot teremt egy…

Debrecenben kerül bemutatásra a Cabaret musical
Öt művészeti iskola diákjainak összefogásával készül előadás John Kander és Fred Ebb kultikus musicaljéből, a Cabaret-ból. A darabot Csáki Benedek, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves fizikai színházi rendezőhallgatója állítja színpadra a debreceni oDEon Színházban….

Carmen – virtuóz musical az Operettszínházban
Izgalmas és látványos lesz Frank Wildhorn Carmen című musicalje a Budapesti Operettszínházban. A világhírű zeneszerzőnek az örök nő szenvedélyességét középpontba állító, varázslatos darabja először látható hazánkban. A várva várt hazai ősbemutatót hármas szereposztással és Homonnay…

Tombol az erény – tanulságos bóhozat a Veres 1 Színház előadásában
Tombol az erény fergeteges bohózatban – Hét szereplő, szerelem, pénz, botrány és kavarodás van jelen. Jean de Létraz leghíresebb vígjátékát Simon Kornél rendezte és a Veres 1 Színház előadásában látható, legközelebb május 24-én Budapesten, a…

Holt költők társasága – „élj a mának” két részben
Az 1989-es Oscar-díjas filmklasszikus, amelyet Tom Schulman írt, most színpadi változatban tér vissza, a Kultúrbrigád bemutatásában az újpesti Kult13-ban. A Vidovszky György által rendezett előadás számtalan szakmai és kritikai díjjal elismert, és különösen a fiataloknak…

Bizarre! The Show: Az Addams Family hangulatában és ismert slágerekkel
A RaM-ArT Színházban tavasszal megtekinthető az Addams Family világát idéző show Király Béla rendezésében. A Bizarre! The Show című produkcióban népszerű musicaldalok és ismert popslágerek szólnak majd, miközben a nézőket egy kísértetkastély varázslatos világába repítik….

Egyedül nem megy: szórakoztató és elgondolkodtató zenés játék
Az Egyedül nem megy című előadásban Murányi Tünde, Szarvas Anna, Borbély Richárd, Telekes Péter, Csákvári Krisztián, Kocsis Dénes és Hajós Szilárd lépnek színpadra. A darab alapját Presser Gábor „Presser könyve” című művének egyes részletei adják,…